|
|
Skobrák Ferenc egyesületünk alapítója és posztumusz örökös elnöke kimagasló érdemeket szerzett a magyar pásztorkutyák népszerűsítése kapcsán. Az általa alapított Borzasszegi kennelből kikerült pumik meghatározó genetikai bázisát alkotják a fajtának. Különös gondot fordított arra, hogy a magyar pásztorkultúra egyedülállóan gazdag tárából ne csak a kutyákról, hanem azok kapcsán minél teljesebb körű ismereteket adhasson át minden érdeklődő számára. Sok egyéb tevékenysége mellett, melyekkel a magyar néphagyományokat, pásztorhagyományokat őrizte, fa, csont és szarufaragásokat valamint népi bútorokat is készített.
"Mesterremek" -díjas faműves, népi iparművészként főleg a somogyi pásztorfaragók stílusában készített tárgyai a lehető leghitelesebb formákban keltek életre.
Nézzék meg az alább látható néhány képet tárgyairól, magáról Feri bátyánkról és a vásári forgatagról, melyben gyakran megfordult portékáival.
Boldog ember az, aki büszkélkedhet kezéből kikerült egy-egy remekművel.
"Mesterremek" -díjas faműves, népi iparművészként főleg a somogyi pásztorfaragók stílusában készített tárgyai a lehető leghitelesebb formákban keltek életre.
Nézzék meg az alább látható néhány képet tárgyairól, magáról Feri bátyánkról és a vásári forgatagról, melyben gyakran megfordult portékáival.
Boldog ember az, aki büszkélkedhet kezéből kikerült egy-egy remekművel.
Népi fafaragás
Feri bátyánkat 2014. március 7-én kísértük utolsó útjára
Keve Gábor búcsúbeszéde
Tisztelt Gyászoló Család, Kollegák és Barátok!
Kérem engedjék meg, hogy család felkérésére hangja legyek mindazon gondolatoknak, melyekkel méltó módon kísérhetjük utolsó földi útjára szeretett Feri bátyánkat. Méltó módon, hiszen minden lélek megérdemli, hogy egy rövid időre felidézzük köztünk töltött létét. A gazdag, de olykor nehéz, kihívásokkal teli életutat, kedves emlékeinket a szerető család, régi kollegák és hű barátok segítségével közösen foglaltuk össze.
Skobrák Ferenc 1952. január 19-én látta meg a napvilágot szüleinek első gyermekeként, testvérével Lacival és édesanyjával Budapesten éltek míg a családfő bánymérnökként Oroszlányban dolgozott és csak hétvégeken láthatta szeretteit. Feri korán felnőtté vált és határozott jellemmé érlelődött, magatartásával és szelíd mégis határozott jellemével mindig tudott iránymutatást adni a helyes és helytelen -számára egyértelmű, sokunknak viszont koránt sem egyszerű- kérdésében. Jó példa erre az a családi történet melyben az egyik ifjú Skobrák (talán éppen a nagypapája lehetett) édesapjához fordult, hogy ideje lenne magyarosítani a nevet. Az öreg szelíden annyit válaszolt, persze fiam csináld csak, ha úgy gondolod, bár nekem, a te nagyapádnak és az ő apjának is megfelelt ez a név. Az ifjú elszégyelte magát és azok után soha nem vetette fel többé a témát viszont büszkén viselte tovább a családnevét. Feri megörökölte ezt a bölcs eligazító képességet, ezért is lehetett meghatározó és hiteles mozgató rugója megannyi közösségnek.
Gyermekkorában Budapesten belül is sok helyen lakott, többek között a mai MTV székházban is. Nyarait kedves nagyszüleinél töltötte Móron, amiről sokat mesélt később is. Sportos ifjú volt hiszen a Fradi színeiben Budapest junior birkózó bajnoka lett. Még tinédzser korában egyedül maradt a fővárosban, mert szülei Mórra költöztek. Büszke volt pesti létére, ugyanakkor a vidéki életet is szerette. Középiskolai tanulmányait a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban folytatta, melyre nagyon büszke volt. Valóban, az ott végzett diákok olyan komoly képzést kaptak, hogy soron kívül nyertek belépőt a legkiválóbb munkahelyekre. Ne is csodálkozzunk rajta, hogy rövid szárnypróbálgatás után a vízügyi tudományok fellegvárában találta magát az ifjú. 1972-től a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) kutató fejlesztő technikusa vált belőle. Csaknem negyed századot töltött aktív munkával ebben az intézetben -amit csupán sorkatonai szolgálatának teljesítése szakított meg 2 évre - nem kisebb feladattal, mint hazánk felszíni vizeinek minőségi kutatásával foglalkozott.
Tevékenysége azonban ennél sokkal szélesebb területre terjedt ki. Kiváló műszaki érzéke, állandó innováció iránti igénye, gyakorlatiassága, terepismerete nélkülözhetetlenné tette őt. Évente átlagosan 100-150 napot töltött külszolgálatban, mialatt az ország egész területét (minden egyes zugát) bejárta mintavételezést és helyszíni méréseket végezve.
Dolgozott a Balaton vízminőségének javításán, a Szigetközben, a Velencei-tavon, a Dunán, Kis-Balatonon, a Hortobágyon és a Zala folyón is. Felismerte, hogy megfelelő eszközök és berendezések nélkül a terepi munka alig művelhető, ezért egy mobil laboratóriumot készített (tervezéstől az engedélyeztetésen át a kivitelezésig) UAZ alvázra lakóautó vázat szerelt, amibe terepi laboratóriumot és két kutatónak kényelmes szállást alakított ki. Ezzel a lakott területtől távol, külső energiaforrás nélkül is lehetővé vált akár több napos folyamatos munkavégzés az időjárási körülményektől függetlenül. Hamilton vízsugár hajtóműves csónakjával a leglehetetlenebb helyekre is eljutott.
Feri rendkívül sokoldalú ember volt és mindig nyitott az újra. 1996-tól egyéni vállalkozásba kezdett és kitanulta a fafaragó szakmát is. Ezt a mesterséget annyira szerette, hogy még email címnek is a „fafarag” szót választotta. A KOSBOR kézműves műhelyben faragóként tevékenykedett. Keze alól nagyon szép pásztorbotok, sótartók, faragott képek, könyvjelzők, tükrök, kanalak és egyéb tárgyak kerültek ki. Büszke lehet rá akinek ilyen mestermű van birtokában. Munkáival minden évben részt vett a Mesterségek Ünnepén. Az egyesület rendezvényein biztosan lehetett rá számítani, tanácsaival, észrevételeivel segítette a munkát.
1976-ban vette feleségül Rúsz Juditot, aki Teleky Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában volt pedagógus. Házasságukból két gyermek született és Ferenc (1978). Mivel munkája sokszor szólította vidékre, ha tehette gyermekeit is magával vitte az expedíciókra. Csodálatos és pótolhatatlan élményekben részesítette őket. Heteket töltöttek a Kis-Balatonnál, a Hortobágyon, a Balatonon, a Szigetközben, a Tisza-tavon. Egy életre meghatározó élményeket adott gyermekeinek. A család egyik legnagyobb közös élménye az 1988-as Jugoszláv tengerparti üdülés volt, ahová trabanttal utaztak.
Karácsonykor látogatott haza Párizsból Lúcia nevű unokája, a találkozást meg is könnyezte. Fia, feleségével Tímeával és 3 gyermekével: Borbálával, Júliával és Annával közvetlenül szomszédjában élt. Szűkebb családja sok örömet hozott Feri bátyánk ősz halántékára. Tímea által készített viseleteket mindig büszkén hordta. Legnagyobb unokájának Borikának felvett kedves kis hangját, ahogyan a pásztorok kutyahívó hangját utánozta („Gyerelé”) pedig telefonjának csengőhangjául választotta. Unokáit nagyon szerette, sok időt töltött az velük. Borit már faragni is el kezdte tanítani. Büszkén nézte, ahogy a kicsi kezek ügyesen bontották le a fa kérgét. A dinasztia folytatását láthatta benne.
Felesége hosszú betegség után 2010-ben hunyt el. 34 év boldog házasság szörnyű vége nagyon megrázta őt. Emberi tartását és akaraterejét jól jellemzi, hogy a tragédiát követően is ugyanolyan elszántsággal és odaadással építette és tartotta vállán az általa vezetett közösséget. Egészségi problémái is adódtak, amire soha sem panaszkodott. A légzésével tüdőproblémák miatt időnként küszködött és a vérnyomása is magas volt. Együtt élt gondjaival és azt soha sem vetítette ki az őt körülvevőkre.
Az utóbbi években szinte minden idejét az általa alapított Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesületnek szentelte, - amelynek elnöke volt - valamint kedvenc időtöltésével a faragással foglalkozott.
Munkájából adódóan sokat járta az ország vidékét, ahol rendszeresen találkozott a pusztában élő emberekkel így sok pásztorral is. Értette a nyelvüket és csodálta szabad életüket, tudásukat. Nagyjából 30 éve került hozzá Mocskos Terka, a hófehér kis pumi. Innentől a magyar pásztorkutyák mindennapi életének részévé váltak. Megalapította a Borzasszegi kennelt, ahol a belső tulajdonságok a küllemmel egyenrangú szerepet kaptak a tenyésztésben. Kedvenc kutyája Miska nagyon sok ma élő puminak genetikai alapja. Utolsó kiskutyája Pityke most is itt van és együtt siratja velünk imádott gazdáját. Kezdetektől aktív részese volt a MEOE pásztorkutyás egyesületi életének sőt sokáig volt a Hungária Puli, Pumi, Mudi Klub elnöke. Tetováló mester lett így talán a legtöbb magyar pásztorkutya kölyköt is ő foghatta kezébe. Emellett terelőbírói képesítést is szerzett, azon bírók közé tartozott akinek véleményét tudását még a pásztoremberek is elismerték, sőt még versenyzésre is rá tudta bírni őket.
Évtizedek óta szervezte a magyar pásztorkutyák bemutatóit, terelőversenyeit és Országos Bajnokságát, ennek során igyekezett megismertetni a mai nemzedékkel a régi magyar pásztorkultúrát. Évente ismétlődő állandó rendezvény-helyszínek közül kiemelkedik, Salföld, Hortobágy és Pomáz (utóbbinál állandó terelőképzési központot is alapított).
Feri igen nagy gondot fordított a rendezvényeken, a megfelelő viseletre, felszerelésre és a kulturált viselkedésre, ebben személyes példát mutatott és minden jelenlévőtől elvárta, hogy hasonlóképp cselekedjék.
Múlt év májusában egyesülete nagyszabású nemzetközi terelőtábort szervezett Hortobágyon, ahová világ számos országából érkezetek a magyarfajta terelőkutyák szerelmesei. Élete nagy álma vált valóra - így mondta – és örök emléket, értéket, adott minden résztvevőnek. Ha csak ezt az egy dolgot vitte volna végbe egész életedben a magyar terelősportért, a hagyományőrzésért, már akkor is maradandót alkotott volna, de Feri feje tele volt még további tervekkel. Éppen az idei év rendezvényeit szervezte, amikor a kegyetlen halál oly gyorsasággal ragadta el tőlünk, hogy az még most sem felfogható.
Ferivel való szoros barátságunkból adódóan naponta többször is beszéltünk telefonon és még most is gyakran nyúlok a készülékhez, hogy tanácsát kérjem. De ezt többé sajnos már nem tehetem, Ferikém nagyon hiányzol!
Tavaly hallottad közös barátunktól a később gyászjelentésére is felkerült idézetet:
"Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság: s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." - szelíden mosolyogva bólintottál rá...
Kedves Feri bátyám legyél ezután számunkra az örök hallgatásodból fakadó legfőbb igazság
és fölülről is, segíts nekünk, hogy meg tudjuk valósítani terveidet, folytatni tudjuk munkádat. Mint ahogyan azt halálos ágyadon is füledbe súgtam: mi mindannyian azon leszünk.
Kérem engedjék meg, hogy család felkérésére hangja legyek mindazon gondolatoknak, melyekkel méltó módon kísérhetjük utolsó földi útjára szeretett Feri bátyánkat. Méltó módon, hiszen minden lélek megérdemli, hogy egy rövid időre felidézzük köztünk töltött létét. A gazdag, de olykor nehéz, kihívásokkal teli életutat, kedves emlékeinket a szerető család, régi kollegák és hű barátok segítségével közösen foglaltuk össze.
Skobrák Ferenc 1952. január 19-én látta meg a napvilágot szüleinek első gyermekeként, testvérével Lacival és édesanyjával Budapesten éltek míg a családfő bánymérnökként Oroszlányban dolgozott és csak hétvégeken láthatta szeretteit. Feri korán felnőtté vált és határozott jellemmé érlelődött, magatartásával és szelíd mégis határozott jellemével mindig tudott iránymutatást adni a helyes és helytelen -számára egyértelmű, sokunknak viszont koránt sem egyszerű- kérdésében. Jó példa erre az a családi történet melyben az egyik ifjú Skobrák (talán éppen a nagypapája lehetett) édesapjához fordult, hogy ideje lenne magyarosítani a nevet. Az öreg szelíden annyit válaszolt, persze fiam csináld csak, ha úgy gondolod, bár nekem, a te nagyapádnak és az ő apjának is megfelelt ez a név. Az ifjú elszégyelte magát és azok után soha nem vetette fel többé a témát viszont büszkén viselte tovább a családnevét. Feri megörökölte ezt a bölcs eligazító képességet, ezért is lehetett meghatározó és hiteles mozgató rugója megannyi közösségnek.
Gyermekkorában Budapesten belül is sok helyen lakott, többek között a mai MTV székházban is. Nyarait kedves nagyszüleinél töltötte Móron, amiről sokat mesélt később is. Sportos ifjú volt hiszen a Fradi színeiben Budapest junior birkózó bajnoka lett. Még tinédzser korában egyedül maradt a fővárosban, mert szülei Mórra költöztek. Büszke volt pesti létére, ugyanakkor a vidéki életet is szerette. Középiskolai tanulmányait a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban folytatta, melyre nagyon büszke volt. Valóban, az ott végzett diákok olyan komoly képzést kaptak, hogy soron kívül nyertek belépőt a legkiválóbb munkahelyekre. Ne is csodálkozzunk rajta, hogy rövid szárnypróbálgatás után a vízügyi tudományok fellegvárában találta magát az ifjú. 1972-től a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) kutató fejlesztő technikusa vált belőle. Csaknem negyed századot töltött aktív munkával ebben az intézetben -amit csupán sorkatonai szolgálatának teljesítése szakított meg 2 évre - nem kisebb feladattal, mint hazánk felszíni vizeinek minőségi kutatásával foglalkozott.
Tevékenysége azonban ennél sokkal szélesebb területre terjedt ki. Kiváló műszaki érzéke, állandó innováció iránti igénye, gyakorlatiassága, terepismerete nélkülözhetetlenné tette őt. Évente átlagosan 100-150 napot töltött külszolgálatban, mialatt az ország egész területét (minden egyes zugát) bejárta mintavételezést és helyszíni méréseket végezve.
Dolgozott a Balaton vízminőségének javításán, a Szigetközben, a Velencei-tavon, a Dunán, Kis-Balatonon, a Hortobágyon és a Zala folyón is. Felismerte, hogy megfelelő eszközök és berendezések nélkül a terepi munka alig művelhető, ezért egy mobil laboratóriumot készített (tervezéstől az engedélyeztetésen át a kivitelezésig) UAZ alvázra lakóautó vázat szerelt, amibe terepi laboratóriumot és két kutatónak kényelmes szállást alakított ki. Ezzel a lakott területtől távol, külső energiaforrás nélkül is lehetővé vált akár több napos folyamatos munkavégzés az időjárási körülményektől függetlenül. Hamilton vízsugár hajtóműves csónakjával a leglehetetlenebb helyekre is eljutott.
Feri rendkívül sokoldalú ember volt és mindig nyitott az újra. 1996-tól egyéni vállalkozásba kezdett és kitanulta a fafaragó szakmát is. Ezt a mesterséget annyira szerette, hogy még email címnek is a „fafarag” szót választotta. A KOSBOR kézműves műhelyben faragóként tevékenykedett. Keze alól nagyon szép pásztorbotok, sótartók, faragott képek, könyvjelzők, tükrök, kanalak és egyéb tárgyak kerültek ki. Büszke lehet rá akinek ilyen mestermű van birtokában. Munkáival minden évben részt vett a Mesterségek Ünnepén. Az egyesület rendezvényein biztosan lehetett rá számítani, tanácsaival, észrevételeivel segítette a munkát.
1976-ban vette feleségül Rúsz Juditot, aki Teleky Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában volt pedagógus. Házasságukból két gyermek született és Ferenc (1978). Mivel munkája sokszor szólította vidékre, ha tehette gyermekeit is magával vitte az expedíciókra. Csodálatos és pótolhatatlan élményekben részesítette őket. Heteket töltöttek a Kis-Balatonnál, a Hortobágyon, a Balatonon, a Szigetközben, a Tisza-tavon. Egy életre meghatározó élményeket adott gyermekeinek. A család egyik legnagyobb közös élménye az 1988-as Jugoszláv tengerparti üdülés volt, ahová trabanttal utaztak.
Karácsonykor látogatott haza Párizsból Lúcia nevű unokája, a találkozást meg is könnyezte. Fia, feleségével Tímeával és 3 gyermekével: Borbálával, Júliával és Annával közvetlenül szomszédjában élt. Szűkebb családja sok örömet hozott Feri bátyánk ősz halántékára. Tímea által készített viseleteket mindig büszkén hordta. Legnagyobb unokájának Borikának felvett kedves kis hangját, ahogyan a pásztorok kutyahívó hangját utánozta („Gyerelé”) pedig telefonjának csengőhangjául választotta. Unokáit nagyon szerette, sok időt töltött az velük. Borit már faragni is el kezdte tanítani. Büszkén nézte, ahogy a kicsi kezek ügyesen bontották le a fa kérgét. A dinasztia folytatását láthatta benne.
Felesége hosszú betegség után 2010-ben hunyt el. 34 év boldog házasság szörnyű vége nagyon megrázta őt. Emberi tartását és akaraterejét jól jellemzi, hogy a tragédiát követően is ugyanolyan elszántsággal és odaadással építette és tartotta vállán az általa vezetett közösséget. Egészségi problémái is adódtak, amire soha sem panaszkodott. A légzésével tüdőproblémák miatt időnként küszködött és a vérnyomása is magas volt. Együtt élt gondjaival és azt soha sem vetítette ki az őt körülvevőkre.
Az utóbbi években szinte minden idejét az általa alapított Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesületnek szentelte, - amelynek elnöke volt - valamint kedvenc időtöltésével a faragással foglalkozott.
Munkájából adódóan sokat járta az ország vidékét, ahol rendszeresen találkozott a pusztában élő emberekkel így sok pásztorral is. Értette a nyelvüket és csodálta szabad életüket, tudásukat. Nagyjából 30 éve került hozzá Mocskos Terka, a hófehér kis pumi. Innentől a magyar pásztorkutyák mindennapi életének részévé váltak. Megalapította a Borzasszegi kennelt, ahol a belső tulajdonságok a küllemmel egyenrangú szerepet kaptak a tenyésztésben. Kedvenc kutyája Miska nagyon sok ma élő puminak genetikai alapja. Utolsó kiskutyája Pityke most is itt van és együtt siratja velünk imádott gazdáját. Kezdetektől aktív részese volt a MEOE pásztorkutyás egyesületi életének sőt sokáig volt a Hungária Puli, Pumi, Mudi Klub elnöke. Tetováló mester lett így talán a legtöbb magyar pásztorkutya kölyköt is ő foghatta kezébe. Emellett terelőbírói képesítést is szerzett, azon bírók közé tartozott akinek véleményét tudását még a pásztoremberek is elismerték, sőt még versenyzésre is rá tudta bírni őket.
Évtizedek óta szervezte a magyar pásztorkutyák bemutatóit, terelőversenyeit és Országos Bajnokságát, ennek során igyekezett megismertetni a mai nemzedékkel a régi magyar pásztorkultúrát. Évente ismétlődő állandó rendezvény-helyszínek közül kiemelkedik, Salföld, Hortobágy és Pomáz (utóbbinál állandó terelőképzési központot is alapított).
Feri igen nagy gondot fordított a rendezvényeken, a megfelelő viseletre, felszerelésre és a kulturált viselkedésre, ebben személyes példát mutatott és minden jelenlévőtől elvárta, hogy hasonlóképp cselekedjék.
Múlt év májusában egyesülete nagyszabású nemzetközi terelőtábort szervezett Hortobágyon, ahová világ számos országából érkezetek a magyarfajta terelőkutyák szerelmesei. Élete nagy álma vált valóra - így mondta – és örök emléket, értéket, adott minden résztvevőnek. Ha csak ezt az egy dolgot vitte volna végbe egész életedben a magyar terelősportért, a hagyományőrzésért, már akkor is maradandót alkotott volna, de Feri feje tele volt még további tervekkel. Éppen az idei év rendezvényeit szervezte, amikor a kegyetlen halál oly gyorsasággal ragadta el tőlünk, hogy az még most sem felfogható.
Ferivel való szoros barátságunkból adódóan naponta többször is beszéltünk telefonon és még most is gyakran nyúlok a készülékhez, hogy tanácsát kérjem. De ezt többé sajnos már nem tehetem, Ferikém nagyon hiányzol!
Tavaly hallottad közös barátunktól a később gyászjelentésére is felkerült idézetet:
"Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság: s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." - szelíden mosolyogva bólintottál rá...
Kedves Feri bátyám legyél ezután számunkra az örök hallgatásodból fakadó legfőbb igazság
és fölülről is, segíts nekünk, hogy meg tudjuk valósítani terveidet, folytatni tudjuk munkádat. Mint ahogyan azt halálos ágyadon is füledbe súgtam: mi mindannyian azon leszünk.
